Családireceptkönyv.hu

Káposztatorta


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


1 kg savanyú káposzta
8-10 nagyobb savanyított káposztalevél
1 kg darált hús
6 nagy szelet, egy cm vastag füstölt sonka
3 apróra vágott vöröshagyma
1 tojás
1 evőkanál őrölt pirospaprika
kapor

őrölt bors
20 dkg főtt rizs
tejföl
2 evőkanál (mangalica)zsír
petrezselyemlevél

Elkészítés:


A sonkaszeleteket kiklopfoljuk.
A darált húst összedolgozzuk a tojással és egy fejnyi vöröshagymával. Kaporral, sóval, borssal ízesítjük.

A maradék vöröshagymát egy evőkanál zsíron üvegesre sütjük, hozzáadjuk a pirospaprikát, és összekeverjük az alaposan kinyomkodott apró káposztával. Néhány percig pároljuk.
Egy magas falú edényt kizsírozunk, majd kibéleljük négy-öt káposztalevéllel úgy, hogy az túllógjon a peremén.
A következő sorrendben rétegezzük bele a hozzávalókat: sonka, káposzta, darált hús, káposzta, rizs, tejföl, káposzta, sonka. Mindegyik réteget alaposan ledöngöljük. Végül beborítjuk a maradék káposztalevéllel.

Az edényt (fóliával) lefedjük, és 180 fokos sütőben két órán át sütjük.

Ha kész, tálra borítjuk, a tetejét petrezselyemlevéllel és tejföllel díszítjük.

Tipp: ha nagyon savanyú a káposzta, vízben kimossuk.

Káposztatorta

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Tepsis tócsni, lapcsánka
Tepsis tócsni, lapcsánka

A vöröshagymát és a fokhagymát aprítsuk fel, kevés olajon pirítsuk aranysárgára. Hagyjuk kihűlni, közben a hámozott burgonyát reszeljük le, a levét nyomkodjuk ki. Szitáljuk hozzá a...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
SZÉKELYKÁPOSZTA (CH-SZEGÉNY)
SZÉKELYKÁPOSZTA (CH-SZEGÉNY)

A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a színes paprikát, a kockára vágott sertéshúst és kicsit lepirítjuk. Majd a fűszereket, a zöldpaprikát és a para...

Elkészítési idő: 60 perc
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Sajtos-sonkás burgonya pite
Sajtos-sonkás burgonya pite

Először is főzzük meg a burgonyát, majd pürésítsük. Ha ezzel megvagyunk, akkor adjuk hozzá a tojást, a sót és a borsot, majd annyi lisztet, amennyi felveszi a nedvességet, így egy...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk