-50 dkg csirkemell
-30 dkg bacon
-20 dkg reszelt sajt
-20 dkg csirkemellsonka
-20 dkg füstölt sonka
-2 darab tojás
-1 fej lilahagyma
-2 gerezd fokhagyma
-2 dl tejföl
A tepsibe vagy jénaiba belehelyezem a bacon szeleteket, de úgy hogy az kilógjon a tepsiből, hogy később ezeket vissza tudjam hajtani. Aztán a csirkemelleket megsózom, megborsozom ízles szerint, aztán kevés ideig állni hagyom. Második lépésként a csirkemelleket lisztbe forgatom, tojásba, majd reszelt sajtba és egy réteget a tepsibe helyezek. Ráreszelem a 2 gerezd fokhagymát, majd a csirkemellsonkával kirakom. A következő réteget megint a csirkemellel kezdem, majd erre jön a füstölt sonka.
Rávágom a lila hagymát, majd ismét a csirkemell következik. Tejföllel meglocsolom, majd a kilógó baconcsíkokat ráhajtom a tetejére. Alufóliával betakarjuk és előmelegített sütőben kb 180 c-on 50 percig sütjük, az utolsó 10 percnél a fóliát levehetjük, hogy ropógósra süljön a teteje. Amikor kész kicsit hagyjuk kihűlni, hogy könnyebb legyen szeletelni. Bármilyen salátával egy fantasztikus ebéd,vagy vacsora hívei lehetünk!
1. A húst felkockázzuk. 2. Egy tálba összekeverjük a bunda hozzávalóit. /liszt , víz , olaj, só tojás, sütőpor /, Beleforgatjuk a csirke mellet és kisütjük . 3. Közben elkészí...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkét megtisztítjuk, megmossuk, kívül-belül megsózzuk. A burgonyát megtisztítjuk, kockákra vágjuk. A fűszereket elkeverjük az olajjal és alaposan bekenjük vele a csirkét. A...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát és a gombát vágd apró kockákra, majd egy kevés kókuszzsíron pirítsd meg először a hagymát, majd add hozzá a gombát. Addig süsd, míg elfő a leve. Közben reszeld le a sa...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű