Családireceptkönyv.hu

Cukkinis-paradicsomos pite


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


2 db közepes méretű cukkini
5-6 szem közepes nagyságú paradicsom
4 dl tejszín
3 tojássárgája
15 dkg trappista sajt
őrölt szerecsendió
őrölt fehérbors


Tésztához:

1 pohár liszt
30 gramm vaj
60 gramm krémsajt
1 db tojássárgája
1 evőkanál víz

Elkészítés:


Egy keverőtálba tegyük a lisztet, sózzuk, majd daraboljuk bele a vajat és a krémsajtot. Kezünkkel morzsoljuk össze alaposan, majd adjuk hozzá a tojás sárgát és a vizet. Gyúrjuk össze, pihentessük egy órát hűtőben.

Lisztezett deszkán nyújtsuk ki, majd béleljünk ki vele egy kivajazott és liszttel megszórt piteformát.

A cukkiniket és a paradicsomokat vágjuk fél centis szeletekre, váltakozva kissé eldöntve, hogy egymást fedjék, töltsük meg vele a formát. Egy kis tálkába öntsük a tejszínt, adjuk hozzá a tojások sárgáját, fűszerezzük szerecsendióval, fehérborssal és sóval. Keverjük jól össze, majd töltsük fel vele a piteformát. Szórjunk rá kis kockákra összevágott trappista sajtot. Előmelegített sütőben 150 fokon süssük 35-40 percig, míg a tejszínes tojás meg nem szilárdul és szép pirosra nem sül.

Ha elkészült, szeleteljük fel, friss, ropogós salátalevelekkel tálaljuk.

Cukkinis-paradicsomos pite

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Rakott hagyma
Rakott hagyma

rétegeztem amíg el nem fogyott minden,majd parmezánnál megszórtam a tetejét,fedett jénaiban sült,utolsó 5 percben a tetejét levéve rápirítottam a sajtot.Mivel a nyers hagyma enged...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Csilis bab Fanni módra
Csilis bab Fanni módra

Olajon üvegesre pirítjuk a hagymát egy kis piros paprikával, a virslit rászórjuk és pirulásig sütjük, majd egyszerre az összes konzerv a paradicsommal. Ízlés szerint cukrozzuk, az...

Elkészítési idő: 20-35 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Kuglófos Baconos Csirkemell
Kuglófos Baconos Csirkemell

hús+tejfől+fűszer+reszelt sajt-->összekeverem+liszt. Formába a bacon+csirke+bacon+sajt :)

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk