kb. 50 dkg-os szűzérme
olaj
3 ek liszt
1 ek reszelt vöröshagyma
só
bors
pirospaprika
50 dkg gomba
2 dl tejszín
A szűzérmét megtisztítjuk a hártyáitól, majd ferdén kb. kétujjnyi vastagon felszeleteljük. Nagyon kíméletesen kiütögetjük a klopfoló sima hátával, a másik oldal szétroncsolná a húst. Sózzuk, borsozzuk, majd lisztbe mártjuk, a felesleget lerázzuk róla, és forró olajban hirtelen megkapatjuk mindkét oldalát a szeleteknek, majd aranybarnára sütjük őket. Ez szeletenként nagyjából 5 percet vesz igénybe. A húst tálra szedjük, leborítjuk alufóliával, és a visszamaradó zsiradékon átsütjük a reszelt vöröshagymát, majd hozzáadjuk a vastag szeletekre vágott gombát, melyet aztán puhára párolunk.
Amikor a gomba megpuhult, megszórjuk egy csapott evőkanálnyi liszttel, átpirítjuk, egy kevés pirospaprikát adunk hozzá, majd felöntjük a tejszínnel. Az így keletkezett sűrű gombamártást felforraljuk, egy-két percig hagyjuk forrni, ha szükségesnek látjuk, hígíthatjuk egy kevés vízzel. Sózzuk, borsozzuk, ha szeretjük, egy kevés mustárt is adhatunk hozzá, majd visszatesszük a mártásba a hússzeleteket, átforrósítjuk. Ha a hús teljesen puha, el is készültünk, ha úgy látjuk, hogy fedő alatt, kis lángon puhíthatjuk még. Rizzsel, spagettivel tálaljuk.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tálban keverjük el a hús a 2 db tojással, a ketchuppal, mustárral és a zsemlemorzsával. A kenyeret áztassuk be pár percre, nyomkodjuk ki...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítés A kiklopfolt hússzeleteket sózd, borsozd és mind a két oldalát meglisztezve, kevés forró zsiradékon mindkét oldalán süsd meg és rakd szép sorba egymás mellé egy tepsi...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A darálthúst a sajttal, tojással, sóval és borssal jól összegyúrjuk. Ezután gombócokat formálunk belőle, amit morzsával megszórt deszkán a kívánt nagyságúra nyújtjuk. Majd a szokás...
Elkészítési idő: 1,5 Nehézség: Könnyű