fél kg csirkemell filé
2 nagy sárgarépa, 1 fehérrépa
1 kis ökölnyi zeller
1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma
3 húsleveskocka (azt hiszem ennyi kell a másfél liter vízhez, de azért csekkold a leveskocka dobozán)
só, egészbors
1 csapott ek morzsolt tárkony
1 citrom
1 ek tejföl
2 ek főzőtejszín
cipó
A husit és a zöldségeket megtisztítjuk, felkockázzuk. Közben melegítsünk fel másfél liter vizet a húsleveskocákkal.
A hagymát egy kis olajon megdinszteljük, majd dobjuk rá a húst és a zöldségeket is egyszerre. Nagylángon kevergessük át, amíg a hús teljesen kifehéredik.
Ekkor szórjuk meg egy evőkanálnyi liszttel, azt is forgassuk át fakanállal, majd eresszük fel először egy kevés hideg vízzel.
Ezután mehet bele a meleg leves. Sózzuk (óvatosan, mert a kocka is sós), szórjunk bele néhány egész színes borsot és két nagy karika citromot, mehet bele 1 gerezd fokhagyma is.
Úgy húsz perc főzés után szórjunk bele egy csapott ek morzsolt tárkonyt. Lassú tűzön, gyöngyözve főzzük, félig lefedve, amíg a hús is és a zöldségek is teljesen megpuhulnak.
Egy kevés levest kimerve, keverjük el 1 evőkanál tejföllel és 2 evőkanál tejszínnel, majd öntsük vissza a levesbe. Még egyszer melegítsük fel és fűszerezzük még, ha szükséges.
Ha nagyon extrásan akarod tálalni, akkor vegyél hozzá cipót (én a Lipóti pékségben szoktam), vágd le a kalapját, csinálj lyukat a levesnek, és egy pár percre tedd be a sütőbe, hogy piruljon.
Jah és a maradékból érdemes kidobni a citromot, mert ha túl sokáig ázik benne, akkor keserű lesz az íze.
meggy+1.5l sós víz+cukor+fahéj+2-3 percig főzőm+tejfől+liszttel besűrítem-->forralom :)
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A beáztatott, kicsavart, összemorzsolt zsemlét hozzáadjuk a darált húshoz és jól összegyúrjuk sóval, törött borssal és a tojásokkal. Apró gombócokat formálunk belőle. 2. Az apr...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A zöldségeket tisztítom, mosom, egyforma kockákra vágom, a gombákat csak mosom. A vöröshagymát apró kockákra vágom, olívaolajon lepirítom, 2 dl vízzel fölengedem és forralom, míg...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű