8 szelet sertéstarja (kb. 80 -1 kg), 1 kg apróbb krumpli, 30 dkg sima füstölt szalonna ( kenyérszalonna)., 4 evőkanál olaj, 8 gerezd fokhagyma, 1-2 evőkanál mustár, 2 evőkanál fűszerpaprika, Majoranna, oregánó, Bors, Só
Fűszeres sült Krumpli:
1 kg burgonya (megtisztított, hámozott
Először készítsük el a pácot, amiben a húsok pihenni fognak. Öntsük egy tálba a 4 evőkanál olajt, nyomjunk hozzá 4 gerezd fokhagymát és a mustárokat. Szórjuk hozzá a fűszerpaprika felét, majd sózzuk, borsozzuk, keverjük alaposan el. Ezzel a krémmel kezdjük el –sütő ecsettel- bekenni a tarjáknak, mid két oldalát. Közben rétegesen tegyük egymásra a húsokat és 1 órára tegyük hűtőbe. A húsok mindkét oldalát süssük maximum 4-5 percig, majd vegyük ki a serpenyőből. Ekkor nagyon finom, szaftos, omlós húst fogunk kapni. Nem szabad tovább sütni, hiszen akkor cipőtalpat fogunk kapni. Tehát tegyük a kisült, ropogós fűszeres krumplikat egy szép nagy tálra, helyezzük rá a húsokat, kenjük meg őket a másik fél adag zúzott fokhagymával, rakjuk a tetejére az időközben fűszerpaprikába mártott füstölt szalonnát (csak a tetejét kell a paprikába mártani), majd halmozzuk mellé a finoman csípős savanyúságokat.
Fűszeres sült krumpli:
A burgonyát meghámozzuk, majd hosszában 6 felé vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk majoránnával, oregánóval, és fokhagymaporral. Meglocsoljuk olíva olajjal, majd alaposan összekeverjük. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe rendezzük a fűszeres burgonya szeleteket, majd megszórjuk egy kevés pirospaprikával. Előmelegített, 200 C fokos sütőben 20 percig sütjük. Ezután egy sütőlapát segítségével átforgatjuk a burgonyát, majd a legmagasabb hőfokon addig sütjük, amíg jól meg nem pirul. Érdemes pirítás közben is többször átkeverni, hogy mindenhol egyenletesen süljön. Frissen kínáljuk az elkészült sült krumplit.
Előkészületi idő: 120 perc
Sütési idő: 60 perc
A krumplit megpucoljuk, félig megfőzzük, és szeletekre vágjuk. Felét egy tepsi aljára leterítjük, megsózzuk. Rámorzsoljuk a darált húst, kevés olajjal meglocsoljuk, sózzuk, borsoz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A karajt előzőleg akár be is pácolhatjuk. Ezt megtehetjük úgy is, hogy egyszerűen csak fokhagymás tejben áztatva állni hagyjuk egy éjszakán át , vagy olajban elkeverünk számunkra t...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Közepes
A hagymát megtisztítjuk és felszeleteljük, kevés olajon üvegesre pirítjuk. Közben a húst megmossuk és nagy szeletekre vágjuk, majd 3-4 percen át sütjük a hagymával együtt. Fűszerez...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű