60 dkg liszt, 1 dl víz, 2.5 dkg élesztő, 1 tk cukor, 3.5 dl tej, 1kk só, 10 dkg vaj, 5 ek olaj.
+ 330 gr tejföl, 1 kisebb fej lila hagyma, 5 dkg szalonna, 5 dkg kolbász, 10 dkg sonka, kukorica, sajt.
+ 1 db tojás a tetejére.
Langyos vízbe keverjük a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Félre tesszük, amíg felfut (ez kb 10-15 perc).
Tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót, az élesztős keveréket, a tejet, majd az egészet jól összegyúrjuk.(Ha szükséges tehetünk hozzá még egy kis lisztet)
A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk az olajat.
A töltelék hozzávalóit mind-mind apróra vágjuk és összekeverjük a tejföllel.
A tésztát három részre osztjuk. Lisztezett deszkán kb.40x50-esre nyújtjuk az elsőt, majd megkenjük a vaj-olaj felével. Kinyújtjuk a másodikat is és a vajas lapra fektetjük. Erre tesszük az összes tölteléket és szépen elosztjuk rajta. Majd betakarjuk a harmadik lappal, amit ismét megkenünk a vaj-olaj keverékkel. A tészta egyik felét behajtjuk a közepéig, majd a másikat is középig, majd alulról és felülről is szintén középig. Sütőpapírral bélelt tepsibe borítjuk a hajtással lefelé. Éles késsel bevagdossuk és egy órát hagyjuk kelni. Megkenjük tojással, majd 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt szép pirosra sütjük.
Mindenféle maradék felvágott vagy husi mehet bele. És nem csak tejfölös, hanem paradicsomos alappal is finom!!!!
10 perc dagasztás, fél órányi kelesztés... Tésztát kockára nyújtod, 16 négyzetet vágsz. 20 dkg sajtot 16 felé kockázol, tésztára rárakod, golyóvá gyúrod és egy 24 cm-es tortaformá...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az olajbogyót lecsepegtettem és finomra vágtam. A tejet, vizet és egy tojást egy bögrében mértem, belemorzsoltam az élesztőt és alaposan elkevertem. A hideg vajat fél centis csí...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű