Kb. 1 kg csirke (comb, mell)
40 dkg burgonya
15 dk borsó
1 piros húsú paprika (pritamin, kápia)
1-2 paradicsom
2 fej vöröshagyma
só, bors, pirospaprika
„Ízvarázs” piros, magyaros fűszerkeverék
olaj
A galuskához:
15 dkg liszt
2 tojás
só
A csirkét feldarabolom, a combokat nagyságról függően 2-3 darabba, a csirkemellet nagyobb darabokra vágom. A hagymát apróra vágom, kevés olajon megdinsztelem, megszórom pirospaprikával, gyorsan elkeverem, és adok hozzá egy kevés vizet, hogy ne égjen meg. Hozzáadom a csirkét, kicsit körbe pirítgatom, majd öntök alá kevés vizet, sózom és szórok rá „Ízvarázs” fűszert, ami nagyon jó ízt ad a magyaros ételeknek. Lefedem és közepes hőfokon addig párolom fedő alatt, míg a hús félig megpuhul (ami nagyon gyorsan megtörténik). Ekkor beleszórom a borsót, a kockára vágott parikát, paradicsomot és a burgonyát. A galuskatésztához összekeverem a lisztet a tojásokkal, és szükség szerint egy kis vizet is adok hozzá, meg sót. A csirkéhez öntök még egy kis vizet, hogy bővebb leve legyen, mert a galuska sokat felszív. Ha kell, még sózom, és kanállal beleszaggatom a galuskát. Ezután már gyorsan elkészül. Az összes nehézsége csak annyi, hogy jól kell időzíteni, hogy mikor adjuk hozzá a hozzávalókat, hogy semmi ne főjön szét, ne legyen szottyos. Előnye, hogy a köret és a hús is egy edényben elkészül, és viszonylag gyorsan. Jó, laktató étel.
Az étek elkészítéséhez úgy fogunk, hogy a krumplit megmossuk, majd egy villával szurkáljuk és már küldhetjük is a sütőbe, mint a hagyományos sült krumplit. Közben egy közepes méret...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy mázas cseréptálba szőlőmagolajat öntök, erre fektetem az előzetesen meghámozott és felszeletelt padlizsánokat, megszórom porfűszer-keverékkel, erre karikára vágott hagymát és p...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk, forró olajon megdinszteljük. Hozzákeverjük a darált húst, sót, borsot, és a fűszereket. Kevés vízze készre pároljuk a húst. Ezután paradicso...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Közepes