250 g babapiskóta,10 g zselatin,170 g vaj,170 g cukor,300 g tejföl,300 g joghurt,300 ml tejszín,500 g meggy (fagyasztott vagy friss).
Hozzávalók, a sziruphoz:
200 ml tej,2-3 evőkanál cukor.
Hozzávalók a díszítéshez:
1 evőkanál cukor,10-15 db meggy,50-100 g tejcsokoládé.
2 -3 kanál cukrot tegyünk egy edénybe és lassú tűzön kezdjük felolvasztani, amikor kissé barnává válik engedjük fel, hideg tejjel. Folyamatosan kavargassuk, amíg a cukor el nem olvad. Készítsünk elő egy kapcsos torta formát, helyezzük bele a piskótákat, locsoljuk meg, a karamellás tejjel.
Oldjuk fel a zselatin egy kevés vízbe és hagyjuk állni, 10 percet. Verjük fel a tejszínt és tegyük be a hűtőszekrénybe. Kavarjuk ki a vajat a cukorral (használhatunk porcukrot), akkor lesz jó amikor krémes, tegyük hozzá a joghurtot és a tejfölt. A zselatint kavarjuk a vajas krémhez. Amikor ezzel készen vagyunk, finoman keverjük bele a habbá vert tejszínt és a meggyet. El is készült a krém.
A krémnek a felét rátesszük a már lerakott piskótára, utána még egy sor piskóta következik, a tetejére pedig, ismét krém. Az elkészült tortát, hűtőszekrénybe tesszük és hagyjuk állni legalább 6 órát. Amikor a krém elég kemény, kapcsold le a tortaforma oldalát. A csokoládé felét olvaszd fel és mikor langyos csorgasd a torta tetejére. A megmaradt csokoládét reszeld le és hintsd rá. A meggye mártsd bele a kristálycukorba és tedd a tetejére.
Az egész tojásokat keverjük jó habosra a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd keverjük hozzá a kakaót is. A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd szitáljuk hozzá a kakaó...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Kezdésként Nigella az összesen 150g aszalt barackot – ahelyett, hogy egész éjszakára hideg vízbe áztatná – csak átforralja vízzel és két darab kardamommal, aztán hagyja kihűlni. Íg...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a vége felé a cukor 1/3-ad részét. Egy másik tálban a tojások sárgáját a maradék cukorral fehéredésig verjük a robot...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes