2 szép cukkíni (kb. 30 dkg)
1 kisebb vöröshagyma
1 ek. vaj
1 db újrépa
medvehagyma
kakukkfű
1 tk. currypor
só, bors
cayenne bors
3 db érett paradicsom
7,5 dl zöldségleves
2 dl tejszín
csipet cukor
1-2 ek. friss citromlé
A vöröshagymát apróra vágtam, majd a vajon puhára pároltam. Míg párolódott lereszeltem a cukkíniket és a sárgarépát. A megpuhult hagymához adtam, tovább pároltam. Hoztam a kertből néhány szál friss kakukkfüvet, azt is beledobtam, majd egy ek. madvehagymát is tettem bele a már télire elrakottból. Ennek hiányában 1 gerezd fokhagymát reszelnék bele. Az érett paradicsomokat félbevágtam és a sajtreszelő nagyobb lyukán a levesbe reszeltem, így csak a héja maradt a kezemben, amit kidobtam. Megszórtam őrőlt borssal, pici sóval, curryval, cayenne borssal. Meghintettem egy evőkanál liszttel, lepirítottam. Felengedtem a zöldséglevessel és kb. 15 perc alatt puhára főztem. Botmixerrel pürésítettem, visszatettem a tűzre, felengedtem a tejszínnel, felforraltam. Csipet cukorral, citromlével tökéletesítettem az ízét.
Tálaláshoz néhány szem paradicsomot meghámoztam, apró kockára vágtam, ez lett a levesbetét.
Rántást készítünk, felengedjük vízzel, majd a paradicsompürét belekeverjük. Sóval, cukorral ízesítjük.Forrás után pár percig főzzük.
Elkészítési idő: fél óra Nehézség: Könnyű
E leves akkor igazán jó, ha a hozzávaló anyagokat gondosan megválogatjuk, csak friss zöldségféléket használunk fel és az itt leírt főzési módszert alkalmazzuk. Tegyük fel a megtisz...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Felteszem vízbe a karfiolt főni, ízesítem delikáttal/sóval/ erőleves kockával, ha megpuhul a karfiol akkor teszek bele betűtésztát és rántást. Rántás: Olajba teszek lisztet és...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű