50 dkg tök fél gyalult
1 db vöröshagyma
1 csokor kapor
étolaj
citromlé
2 evőkanál liszt
1 dl tej
1 dl tejföl
6 dl víz
só
cukor
Felaprítottam a hagymát és a kaprot gondosan, hogy nagyobb darabok ne maradjanak.
A gyalult tököt megmostam, és kifacsartam belőle a nedvességet.
A kapor 2/3-ad részét megpirítottam a hagymával annyi olajon, amennyit felvett ahhoz, hogy szépen megsüljön.
Én már itt teszek bele egy evőkanál sót, cukrot és ecetet, hogy a rá kerülő tök jobban felvehesse az ízét.
Erre a pirított keverékre ráteszem a kinyomkodott tököt. Kevés tejet és tejfölt teszek alá, ami éppen csak annyira elég, hogy ne égjen le. Ebben az állapotban dinsztelem pár percig.
Dinsztelés után teszek rá 6 dl (3 pohár) vizet és jól elkeverem. Nem hittem volna, hogy felvesz ennyit, de végül pont jó lett ezzel a mennyiséggel. Itt víz helyett lehetett volna tejjel is hígítani.
Ezután rátettem a fedőt és kicsit nagyobb lángra állítva 15 percig főni hagytam.
Főzés közben többször ellenőriztem és átkevertem, mivel könnyen le tud égni ha a hőfok és az összetétel nem megfelelő. A maradék 1/3-ad rész kaprot most lehet hozzáadni. Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy nehogy túl sokat adagoljunk!
Végül elkevertem 1 dl tejfölt, 1 dl tejet és 2 ek lisztet, majd behabartam vele a főzeléket. Ilyenkor még meg szoktam kóstolni, hogy kér-e sót, cukrot, esetleg ecetet.
A kell káposzta felső leveleit le szedem, majd folyó víz alatt lemosom, le csurgatom, és szeletekre vágom, a vastag héját nem használom el, csak a közepénél lévőt, egy lábasba rako...
Elkészítési idő: 15-20/perc Nehézség: Könnyű
A margarinon a liszttel rántást készítek, és bele teszem a fokhagymát. A spenótot turmix gépben pépesítem a tejföllel, és a tejjel. Amikor a rántás zsemle színű, bele öntöm a tur...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. 2 doboznyi konzervborsót ( a kisebb fajta doboz) leszűrűnk. 2. Egy lábosban kevés olajat melegítünk, majd ráborítjuk a borsót. Átforgatjuk, csak annyi időre, hogy átfényesedj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű