4 fél csirkemell (kb. 1 kg)
4 evőkanál méz
4 teáskanál só
4 kávéskanál őrölt bors
egyéb fűszerek (majoranna, kakukkfű)
4 gerezd fokhagyma (ízlés szerint lehet több is)
sütőzsák, madzag, műanyag edény...
2 babérlevél
A csirkemelleket megmosom és letörölgetem. Majd egy műanyag edénybe, amibe beleférnek a pácolni való mellek is, először mézet, sót, borsot, babérlevelet, fokhagymát és fűszereket teszek, összekeverem (mint egy pácot), a csirke mennyiségével arányosan (Illik hozzá a kakukkfű vagy a majoránna is). Majd a pácba forgatom a húsokat, hogy jól átjárja, mindenhol érje a mézes-fűszeres máz. Az edényt lezárom, majd 3 napot pihen a hűtőben.
Három nap múlva, amikor kivesszük, alaposan leöblítem, és hideg vízben egy órán át áztatom, hogy kivegye a víz az erős sós-mézes ízt.
Elkészítés:
A húst egy sütőzsákba teszem, szorosan összezárom, spárgával összekötöm, hogy henger alakú legyen. Középmeleg sütőben (140 fokon) sütöm meg a csirkemellet 45 perc alatt. Így a hús omlós, szaftos marad.
(Lehet tovább is sütni, de minél nagyobb hőfokon és hosszabb ideig készítjük, annál szárazabb lesz a hús)
Majd ott hagyom kihűlni, de kis pihentetés után melegen is fogyasztható.
A hús megsütésére több verzió is létezik, van aki kötözés után forrásban lévő vízbe teszi, majd elzárva a gázt hagyja ott kihűlni a húst. A fűszerezést illetően érdemes kísérletezni a mézzel, illetve a fűszerek mennyiségével, arányával is.
A burgonyát meghámozzuk, nagyobb darabokra vágjuk és fűszeres vízben 5 percen át főzzük, majd leszűrjük. A májat megtisztítjuk és 5 percen át főzzük, leszűrjük és a burgonyához kev...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Könnyű
Felcsíkozzuk a csirkemellet, nagyobb szeletekre vágjuk a hagymát, majd az utóbbit megpirítjuk olajon. Hozzáadjuk a csirkemellet, amelyet fehéredésig sütünk. Amikor átsült, felöntj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A krumplit kb 1 centi vastag szeletekre felvágjuk, majd hideg vízben felforraljuk. 5 percig rotyogtatjuk, lecsepegtetjük, hűlni hagyjuk. A fokhagymát gerezdekre bontjuk, megpucolju...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű