500 ml kefir
1 teáskanál szódabikarbóna
1 tojás
2 evőkanál növényi olaj
50-55 dkg liszt
50 gramm vaj
só (ízlés szerint)
töltelékhez (ízlés szerint):
virsli vagy sajt és sonka
párolt gomba
párolt káposzta
burgonyapüré
túró, apróra vágott petrezselyemmel, kaporral stb.
A kefirt keverjük össze a szódabikarbónával, adjuk hozzá a tojást és a növényi olajat.
A lisztet állandó keverés mellett apránként adjuk hozzá a masszához. Addig gyúrjuk, míg egy lágy tésztát nem kapunk. Ha szükségét látjuk, adjunk még hozzá lisztet. Akkor jó, ha a massza kissé a kezünkhöz ragad. Szórjunk a tetejére egy kevés lisztet, fedjük be konyharuhával és 10 percig hagyjuk állni.
A masszát alakítsuk hosszúkásra és nyolc-kilenc részre vágjuk fel. Az egyes darabokat sodorjuk ki kisujjnyi vastagságúra. A közepébe tegyük az előzőleg elkészített tölteléket, a széleit hajtsuk fel és kissé egyengessük el a tetejét. hagyjuk újabb két-három percet állni.
Amíg a lepények pihennek, serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olajat. A lepényeket mindkét oldalán süssük meg fedő alatt. A serpenyő tetejét valósággal leemeli, annyira megdagad a sütés során.
Olvasszuk fel a vajat és a kész lepényeket kenjük be vele. Kissé meg is sózhatjuk. Tegyük a lepényeket egy tálba, fedjük le egy konyharuhával és hagyjuk kihűlni 10-15 percig.
A hozzávalókat egy mikrózható, téglalap alapú edényben egyneműre keverjük, majd mikrohullámú sütőben 5 perc alatt készre sütjük.
Elkészítési idő: 10 perc Nehézség: Könnyű
◾️A lisztet átszitáljuk és belekeverjük a sikért és a sót. ◾️A közepébe mélyedést készítünk és belemorzsoljuk az élesztőt és beleöntjük a langyos vizet. ◾️Hozzáadjuk a vajat és...
Elkészítési idő: 60 perc + pihen Nehézség: Könnyű
Tegyük az átszitált lisztet a robotgép táljába majd adjuk hozzá a cukrot, a sót és az élesztőt. Keverjük össze a száraz alapanyagokat. Ha ezzel elkészültünk öntsünk hozzá langyos v...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű