4-5 db. krumpli ( 60 dkg körül)
egy evőkanál olaj
egy púpozott evőkanál érlelt tehén sajt(parmezán jellegű)
egy mokkáskanál édes nemes pirospaprika
só ízlés szerint
A krumplit megpucoljuk, majd 2,5-3 mm vastag karikára szeljük.
Egy fazékban két csipet sóval,és annyi vízzel,hogy ellepje feltesszük a lángra, megfőzzük, vigyázzunk,hogy ne főjön szét,majd leszűrjük.
Közben a sütőt 180 fokra melegítjük.Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, megolajazzuk, majd belerakjuk a leszűrt krumplit, egy kicsit összeforgatjuk az olajjal és betesszük a sütőbe. ( Lehet rá tenni zöld fűszert, a kakukkfű nagyon finom).
Kb 20 percig sütjük.
Közben lereszeljük a sajtot,összekeverjük a pirospaprikával, ráhintjük a sült krumplira és visszatesszük a sütőbe és rápirítjuk a sajtot.
Forrón tálaljuk. Bármilyen salátával finom. Akár köretként is tálalható.
Tipp: Ízesíthetjük zöld fűszerrel kakukkfűvel,petrezselyemzölddel.
A savanyú káposztát puhára főzzük, majd leszűrjük. A hagymát és a füstölt szalonnát apró kockára vágjuk. Párolt rizst készítünk. Kevés olajon a rizs kicsit lepirítjuk, majd másfé...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A babot előző este beáztatom, majd másnap leöntöm róla a vizet, és összekeverem az árpagyönggyel és egy 12 l-es fazékba öntöm több, mint a felét. Erre kerülnek a húsok /a csülköket...
Elkészítési idő: 4-5 óra Nehézség: Könnyű
Az előkészített csirkemelleket vízszintesen elvágjuk két felé. Sóval és borssal fűszerezzük mindkét oldalukat a szeleteknek. (Ennél a faja sütésnél én nem szoktam bekenni sem ol...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű