3 db cékla (nagyobb)
2 közepes db újhagyma
1.5 l alaplé
2 dl tejföl
1 lime-ból nyert limelé (vagy citromlé)
római kömény ízlés szerint (őrölt)
koriander ízlés szerint (őrölt)
petrezselyem ízlés szerint
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
A céklákat egyenként alufóliába csomagoljuk, és forró sütőben sütjük.
Még melegen gumikesztyűben meghámozzuk, és felkockázzuk.
Elővesszük a turmixgépet. Beletesszük a céklát, felöntjük kb. 3/4 liter forró alaplével, fűszerezzük sóval, borssal, a római köménnyel, a korianderrel, a citromlével, ízlés szerint belevagdosunk petrezselymet, és indulhat a turmixolás.
Amikor teljesen sima a leves, hozzáöntjük a maradék alaplevet (vigyázzunk, hogy ne töltsük túl a turmixot!), és még pár másodpercig keverjük a géppel.
Leveses tálba öntjük az egészet. Megtisztítunk, majd félbevágunk két újhagymát, és a forró levesbe tesszük, hadd adja át az ízét. Hűtőbe tesszük legalább egy órára.
Tálalás előtt kihalásszuk belőle a hagymákat, hozzáadjuk a tejfölt, és azzal is összeturmixoljuk. Petrezselyemmel meghintve tálaljuk.
A sertéscombot nagyobb kockákra daraboljuk. Egy nagyobb méretű lábasban felforrósítjuk a sertészsírt, és megpirítjuk benne a felkockázott húst. Miután megpirult, hozzáadjuk a finom...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Könnyű
Apróra vágjuk a lila hagymát (1 – 2 fej), vagy póréhagymát (karikára) és olajban üvegesre pároljuk. A csirkemellet kis kockákra vágjuk (1,5x1,5 cm) és húst megkérgesítjük az olajo...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
Ízlésünk és lehetőségünk szerint válogassuk össze a zöldségeket: sárgarépa, fehérrépa, hagyma, karalábé, karfiol, kelkáposzta, hagyma, zöldborsó, paradicsom, cukkini, stb. A meg...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű