Tészta:
600 g finomliszt
1 tk. só
70 g cukor
1 nagy tojás
kb.3 dl langyos tej
7 dkg olvasztott vaj
3,5 dkg élesztő
Töltelék:
120 g étcsokoládé
2 ek. kakaópor (lehet akár cukrozott is)
70 g cukor
1 ek. kandírozott narancs
1/3 tonkabab lereszelve (elhagyható)
2-3 ek. narancslekvár
Lekenéshez: 1 tojás.
Az összes hozzávalót a gép üstjébe mértem és 15 perc alatt a szokásosnál kissé lágyabb tésztát dagasztottam. A kikapcsolt gépben hagytam tizenöt percig kelni.
Késes aprítóba mértem a lekvár kivételével a hozzávalókat és finomra őröltem. Végül annyi lekvárt adtam hozzá, amivel kenhető masszát kaptam.
A közben kissé megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és négy egyforma darabba vágtam. Az egyik tésztát vékony, kör alakú lappá nyújtottam és megkentem a csokis töltelékkel és beborítottam egy másik vékonyra nyújtott tésztalappal.
Egy pizzavágóval tizenhat cikkre vágtam. Az így kapott háromszögeket feltekertem és sütőpapíros tepsire fektettem.
A kimaradt két lapból is elkészítettem ugyanezt.
A kifliket egy felvert tojással lekentem.
Az első tepsit hideg sütőben kezdtem sütni, a hőfokot 200 fokra állítva, a másikat addig a sütő tetejére tettem.
Az elsőnek 25-28 perc, a másodiknak kb. 15 perc kellett.
Egy 30x24 cm-es tepsit kivajazunk, és kiszórunk zsemlemorzsával, majd félretesszük. 5 g vaj, 30 g zsemlemorzsa A kifliket felkarikázzuk. 8 db kifli A tejet feltesszük főni a ci...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a felkockázott hideg margarint, és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, a vaníl...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű