50 dkg kelkáposzta 3 db tojás 2 db zsemle (szikkadt) 2 ek tej 1 közepes fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 10 dkg zsemlemorzsa só ízlés szerint 1 csipet bors 1 kávéskanál őrölt fűszerkömény 1 kk majoranna 2 ek napraforgó olaj 2 dl napraforgó olaj (a sütéshez)
1. A kelkáposztát félbevágjuk, a torzsájától megszabadítjuk, és enyhén sós vízben nem teljesen puhára főzzük. Alaposan lecsepegtetjük, a vizet ki is nyomkodjuk belőle. Apró darabokra vágjuk.
2. A hagymát kis kockákra vágjuk, és az olajon megfonnyasztjuk. 3. A zsemléket tejbe áztatjuk, majd kicsavarjuk, és összemorzsoljuk.
4. A kelkáposztát összekeverjük a hagymával, a zsemlékkel, a zúzott fokhagymával, a tojásokkal. Fűszerezzük sóval, borssal, őrölt köménnyel, majorannával. Jól összedolgozzuk, és a massza állagától függően adunk hozzá 2-4 ek zsemlemorzsát, hogy formázható legyen.
5. Kb. púpos ek-nyi darabokat veszünk ki belőle, és 2 cm vastag korongokká alakítjuk. Zsemlemorzsában megforgatjuk. 6. Forró olajban mindkét oldalukat pirosra sütjük, majd szalvétára szedjük, hogy az a felesleges olajat magába szívhassa
1Az alapanyagokat egy tálba kimérjük. 2A vöröshagymát felkockázzuk, hozzáadjuk a többi alapanyaghoz, majd botmixerrel kb. 2-3 percig pürésítjük. 3A krém el is készült. Nem igénye...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
3 tojás sárgához tettem 4 evőkanál cukrot, az elektromos habverővel alaposan elkevertem... a saját házi csokimat kicsit hagytam megolvadni... egy üvegtálat vízgőz fölé állítok.. eb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Kevés zsírt melegítem, belerakom az összevágott paprikát. Amikor megpuhúlt ráöntöm a felvert megsózott tojásokat. Addig keverem amíg a tojás megsűl.
Elkészítési idő: 30-40 perc Nehézség: Könnyű