Hozzávalók 27 db-hoz
a tésztához:
3 tojás
3 dkg fehér tönkölyliszt
3 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
6 dkg porrá őrölt nyírfacukor
1 dkg kakaópor
1 csipet szódabikarbóna
1 csipet só
a túrókrémhez:
50 dkg túró
4 dl habtejszín
15 dkg tejföl
13 dkg porrá őrölt nyírfacukor
1 citrom leve és reszelt héja
1 vaníliarúd
15 g zselatin
a tetejére:
10 dkg étcsokoládé
2 evőkanál olívaolaj
A tojások sárgáját kézi mixer segítségével kihabosítjuk a nyírfacukorral. A fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a sárgájához forgatjuk. Adagonként elvegyítjük az átszitált és a kakaóval, valamint a szódabikarbónával elkevert lisztekkel. Sütőpapírral bélelt, 20 x 30 cm-es tepsibe simítjuk, és 170 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
A krémhez a túrót szitán áttörjük, összedolgozzuk a tejföllel, a nyírfacukorral, a citromlével és -héjjal, valamint a vaníliarúd kikapart magjaival. A lágy habbá vert tejszínt óvatosan hozzáforgatjuk. A zselatint a csomagoláson lévő utasítás szerint feloldjuk, majd ezt is hozzáadjuk.
A piskótát visszahelyezzük a tepsibe, és elsimítjuk rajta a túrókrémet. Az étcsokoládét gőz fölött megolvasztjuk, elvegyítjük az olajjal, majd elsimítjuk a sütemény tetején. Tálalás előtt 2-3 órát hűtőben dermesztjük. Forró vízbe mártott, vékony pengéjű késsel szeleteljük.
1 szelet 103 kcal, és 8 g szénhidrátot tartalmaz.
Egy tálban keverd össze a tojást, a kefirt, az olajat és a cukrot. Add hozzá a vaníliás cukrot, facsard hozzá a citrom levét, és reszeld hozzá a héját. Dolgozd hozzá a sütőporral v...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítés: 175 fokra melegítjük elő a sütőt. Szétválasszuk a tojásokat, mindegyiknek a fehérjét külön tálba tesszük (a sárgákra most nem lesz szükség). Félretesszük. Egy ki...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A kifliket kettévágjuk, belsejét kikaparjuk. A túrót a tojással, cukrokkal és a reszelt citrom héjjal összekeverjük. A kifliket megtöltjük a túrós töltelékkel, majd a végét betömj...
Elkészítési idő: 30perc Nehézség: Könnyű