1,5 kg körüli tanyasi csirke
só (ízlés szerint)
1 teáskanál ételízesítő
1/2 mokkáskanál őrölt bors
2 dkg vaj
1/2 doboz sör
2-3 gerezd fokhagyma
1/2 mokkáskanál őrölt szerecsendió
A csirkét alaposan megmossuk, majd szárazra töröljük. A fűszereket összekeverjük, majd a csirke belsejét, és a bőr alatti részeket alaposan megszórjuk, bedörzsöljük a fűszerkeverékkel. Ezután kívülről megszórjuk sóval, és a bőrbe masszírozzuk, majd pár órát állni hagyjuk, hogy az ízek kellően átjárják a húst. (Én előző este befűszereztem, sóztam a csirkét, majd sütésig a hűtőben pihent.) sörös dobozt alaposan lemossuk és beborítjuk alufóliával.Kiöntjük vagy megisszuk a sör felét, majd a dobozba szórjuk a felszeletelt fokhagymát. Ezután ráültetjük a befűszerezett csirkét a sörös dobozra, úgy, hogy stabilan álljon, sütés közben nehogy eldőljön.
Egy tepsit sütőpapírral (vagy fóliával) kibélelünk, majd a közepére helyezzük a sörös dobozon ülő csirkét. Ezután a vajat, felolvasztjuk, majd egy ecsettel lekenjük a csirke bőrét. Előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten kb. 2 óra alatt szép pirosra sütjük. Légkeverésnél 150 fokon, 2 óráig sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit hűlni, majd óvatosan lehúzzuk a sörös dobozról. Tálalás előtt feldaraboljuk, majd ízlés szerinti körettel, salátával, kínáljuk.
Köretként készíthetünk hozzá sült krumplit, a következőképpen:
1 kg meghámozott krumpli, ezt 4 gerezdre vágjuk, majd ízlés szerint sózzuk, borsózzuk és egy teáskanál őrölt pirospaprikával összekeverjük, majd 1 sütőzacskóba tesszük és öntünk rá 4 evőkanál étolajat. Összekötjük a zacsi száját és sütjük. 30 perc múlva, a krumplis zacsit megfordítjuk, kilyuggatjuk és így, mindkét oldala egyenletesen sül.
fémkéses mixerben, jól dolgozd össze a tojássárgáját, az ecetet, vizet, a BBQ csirke fűszerkeveréket, amíg szép levegős, selymes krémet kapsz, kb 30 másodpercig. A mixert tovább j...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A darált húst sóval, borssal tojással összegyúrjuk. A töltelékhez a reszelt sajtot a vajjal, a tojás sárgával a zúzott fokhagymával az apróra vágott petrezselyem és a sóval összeg...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Elkészítése: A májat kevés, enyhén sós vízben megfőzzük, ( én a levesben főztem, de 25 dkg máj és 25 dkg zúza) majd hagyjuk hűlni és felszeleteljük kis kockákra, egy tálba tesszük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű