A piskótához:
6 tojás
fél csomag sütőpor
fél dl olaj
csipet só
9 evőkanál cukor
8 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaó
A krémhez:
6 dl tej
4 kissé púpozott evőkanál búzadara
15 dkg cukor
25 dkg vaj (legközelebb mascarpone lesz :))
1 csomag vaníliás cukor
a tetejére kakaópor
Piskóta elkészítése:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk.
A sárgákat fele cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat, a kakaót és a sütőport is.
A fehérjéket csipet sóval és a maradék cukorral, habbá verjük, majd a tojássárgás krémhez keverjük egy szilikonlapáttal.
Végül a lisztet is hozzáforgatjuk, szintén a lapáttal.
Sütőpapírral bélelt 23 x 40 cm-es tepsibe simítjuk, majd tűpróbáig sütjük.
Mikor kihűlt, vízszintesen kettévágjuk.
Grízkrém elkészítése:
A tejet a cukor felével felforraljuk, majd a búzadarát belekeverve takarékon addig melegítjük míg besűrűsödik.
Hideg vízbe állatva az edényt, néha átkeverve kihűtjük.
Ezalatt a vajat a többi cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. A kihűlt grízt beleöntjük és jól összekeverjük.
A krém felét a két lap közé, a másik felét a tetejére kenjük, majd kakaóporral megszitáljuk.
A tésztához szükséges alapanyagokat jól kikeverjük. Zsírozott, lisztezett tepsiben sütjük. Melegen vágjuk ki. Krémbe, majd kókuszreszelékbe forgatjuk. Krém elkészítése: a h...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A zselatint tegyük az ananászlébe, vízgőz felett melegítsük, amíg a zselatin teljesen felolvad. A túrót, a vaníliát, a sűrített tejet és a tejfölt keverjük össze robotgépben. A maz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
az írókához: 1 tojásfehérje 20 dkg kristálycukor 2 csapott evőkanál étkezési keményítő 1 teáskanál citromlé / ecet ételfesték több színben a fényes mázhoz: 3-4 evőkanál mele...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű