Családireceptkönyv.hu

Tócsni (lapcsánka, görhöny)


Írta:

Elk. idő: 1 h
Adag: 6 adag
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


10 közepes szem (1,45 kg) burgonya (tisztítva 1,25 kg), kb. 20 dkg finomliszt (egészségesebb ha teljes őrlésű búzaliszt azaz Graham-liszt), 3 tojás, kb. 1 csapott evőkanál só, fél kiskanál őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál őrölt kömény, fél-fél csokor petrezselyem és metélőhagyma
A sütéshez:
kb. 10 evőkanál olaj
A tálaláshoz:
1 nagy pohár (450 gramm) tejföl, só, őrölt fekete bors, 2-3 gerezd fokhagyma

Elkészítés:


1. A burgonyát megtisztítjuk, majd a reszelő kis lyukú oldalán át, amin a sajtot is szokás, lereszeljük. A liszttel és a tojásokkal nyomban összedolgozzuk, megsózzuk, megborsozzuk, a köménnyel, a finomra vágott petrezselyemmel és metélőhagymával fűszerezzük. (A lepény ízesítése ízlés dolga: van aki csak sót tesz bele.)
2. Egy nagyobb serpenyőben 2-3 evőkanál olajat forrósítunk. A krumplis masszából egy kis merőkanálnyi belerakunk, és a merőkanál aljával kb. 1 centi vastag kerek lappá elkenegetjük. Még 2-3 hasonló lepénykét formálunk, attól függően, mennyi fér egyszerre a serpenyőbe. Nem egészen közepes lángon 4-5 percig sütjük, majd megfordítjuk, és megsütjük a másik oldalukat is. Konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük. Ebből a mennyiségből 18-20 tócsnink lesz.
3. A tejfölt enyhén megsózzuk, megborsozzuk, a zúzott fokhagymával fűszerezzük. Tálaláskor a meleg krumplilepényeket ezzel kenheti meg, aki szereti.

Trükkök, tippek, praktikák:


Jó tanács:
– Tócsni sütésére a tükörtojássütő (talkedlisütő) a legalkalmasabb.
– Őreg krumpliból készítsük, az újburgonya nem igazán jó hozzá.

Egy adag: 630 kcal

Tócsni (lapcsánka, görhöny)

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Tárkonyos zöldborsóragu
Tárkonyos zöldborsóragu

Egy kevés olajon megpirítjuk a vöröshagymát, majd rátesszük a borsót. Felöntjük kb. 2 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk, beletesszük az apróra vágott fokhagymát és fedő alatt puhára pár...

Elkészítési idő: 40 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Hajni
Hagymás-szalonnás bab - Bud Spenser módra*
Hagymás-szalonnás bab - Bud Spenser módra*

A szalonna bőrét levágjuk és felkockázzuk. Az étolajon elkezdjük a szalonna zsírját kiolvasztani. A cukrot rászórjuk, elkeverjük. Ez szépen karamellizálódni fog. Közben a vöröhag...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Francia almás-gesztenyés marha
Francia almás-gesztenyés marha

A húst megmossuk, megtöröljük és felkockázzuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk. A hagymákat megpucoljuk, és (ez az első pozitív pont az elkészítés folyamán) négybe bágjuk. Ha kis...

Elkészítési idő: 240 perc
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk