egy 2-3 kilós darab bőrös sertéslapocka
1 evőkanál só
3 evőkanál méz
1 kiskanál csiliszósz
3 evőkanál szójaszósz
1 deci almaecet
1 kiskanál füstölt paprika
1 kiskanál őrölt rómaikömény
1 deci fehérbor
A húst az edénybe teszem, és az összes többi alapanyagot alaposan elkeverem egy kis tányérban, majd mindenütt bekenem vele a húst. A sütőt előmelegítem 220 fokosra. Amikor forró, beteszem a húst.
Tíz perc múlva megfordítom, majd újabb tíz perc elteltével mérsékelem a hőmérsékletet 150 fokra,
a hús alá öntöm a bort, és lefedem az edényt. A következő négy órában felé sem kell néznem, ekkor érdemes először megtekinteni az állagát.
Ha egy villát a húsba szúrva azt érzékelem, hogy annyira puha, hogy könnyedén szétesne darabokra, akkor kész, kivehetem. Ha nem, akkor maradhat még fél órát.
Amikor szétesős-puha, kiveszem, és egy kis lábosba leöntöm az alatta képződött szaftot.
A sütőt újra felmelegítem 200 fokosra. A bőrt eltávolítom a húsról, a csontot kiemelem. Két nagy villával – vagy még jobb, ha tiszta gumikesztyűs kézzel – nekiállok cafatokra tépkedni a húst. Ha már az egész kis szálakban áll, fedő nélkül visszateszem a sütőbe. Körülbelül tízpercenként átkeverve összesen fél órán át pirítom. Amíg pirul, a kis lábosban félretett szaftot nagy lángon sűrűre forralom.
1. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. 2. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, zsírjára pirítjuk, megfuttatjuk rajta a hagymát, hozzáadjuk a káposztát, ha kell sózzuk, belete...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1. Apróra vágjuk petrezselyem zöldjét és a vöröshagymát, majd a szétnyomott fokhagymával megdinszteljük 2 ek olajon, és ha egy kicsit lehűlt, a darált húshoz adjuk. 2. Az edényben...
Elkészítési idő: 30 Nehézség: Könnyű
A zsírt felmelegítjük, majd az apróra vágott vöröshagymát üvegesre sütjük. Ezután mehet bele a felkockázott hús, amit fehéredésig sütünk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen e...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű