4 egész csirkecomb
2-3 fej vöröshagyma
1 evőkanál fűszerpaprika
50 dkg gomba
2 gerezd fokhagyma
só, bors
olaj
A túrógombóchoz:
25 dkg túró
1 tojás
2 ek. búzadara
1 csokor kapor
só
tejföl
Hagyományos pörköltet készítünk. Aaz olajon üvegesre pároljuk a finomra vágott vöröshagymát. Tűzről lehúzva elkeverjük benne a fűszerpaprikát, majd hozzáadjuk a megtisztított csirkehúst, átkeverjük. A megtisztított, cikkekre vágott gombát is hozzáadjuk, belezúzzuk a fokhagymát, sóval, borssal ízesítjük, majd takaréklángon, fedő alatt puhára pároljuk.
A túrógombóchoz kikeverjük a túrót a tojással, sóval és a finomra vágott kaporral ízesítjük, és beledolgozzuk a búzadarát is. Min. 30 percre hűtőbe tesszük pihenni, hogy a dara megduzzadhasson. Pihentetés után ellenőrizzük, ha nagyon lágy lenne, adjunk még hozzá búzadarát, szét ne essen főzés közben. Sóval ízesített vizet forralunk, s viszonylag nagy gombócokat formálunk két nedves tenyerünk között a túróból, majd ha forr a víz, óvatosan belecsúsztatjuk. A lángot érdemes ilyenkor mérsékelni, éppen csak gyöngyözzön a víz, nehogy szétessenek a gombócok. Ha feljöttek a víz tetejére, hagyjuk még 1-2 percig főni, majd szűrőkanállal szedjük ki a vízből .A tányérokba adagoljunk egyenlő mennyiségű húst, gombát, mellé a túrógombócot - és kanalazzunk rá bőséges tejfölt!
A krumplit kis kockákra vágva, sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük, lecsepegtetjük. Miközben a krumpli fő, egy őzgerinc-formát kizsírozunk, és keresztben sorra beleterítjük a bac...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A burgonyát meghámozzuk, nagyobb darabokra vágjuk és fűszeres vízben 5 percen át főzzük, majd leszűrjük. A májat megtisztítjuk és 5 percen át főzzük, leszűrjük és a burgonyához kev...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű